Épített örökség

Munkácsy Emlékház

Steiner Jakab az Apponyi grófok intézője az 1840-es években a csabai szőlőkben 8 szobás kis klasszicista kastélyt épített. Az egykor jobb napokat látott udvarház a szocialista átépítések vihara után megközelítve egykori fényét ma is meggyönyörködteti egyszerű, harmonikus arányaival az oda látogatókat. 

Mivel a belső tér teljesen körbejárható, alkalmas kiállítóhelynek. Különösen, hogy falai között valaha olyan híressé vált ember töltött boldog perceket, mint Munkácsy Mihály. Az Ő édesanyja testvére, Reök Sarolta volt az építtető Steiner Jakab felesége. Itt lakott Munkácsy húga Gizella, miután Csabára kerültek az árva testvérek. Miska Reök Istvánnal, nagybátyjával élt, de úgy 2 évig ide jártak ebédre, délutáni játékra. 

Ennek emlékére rendezték be a hátsó négy teremben a Munkácsy Mihály munkásságát 21 festményével reprezentáló kiállítást. Ezeket a képeket a Magyar Nemzeti Galéria anyagából kölcsönzik, míg a város tulajdonát képező 9 Munkácsy művet a Munkácsy Múzeum őrzi.
A nagynéni halálát követően, 1854-ben Steiner Jakab eladta a kúriát az Omaszta családnak, akik egészen az 1950-es évekig laktak itt. Az utolsó leszármazott az evangélikus egyháznak adta a család arcképeit, bútorait, tárgyait, ennek köszönhetően megőrződtek azok. E hagyatékból restaurált darabok kiállítása nyújt most némi ízelítőt a vidéki, kisnemesi kúriák életéből.
A szocializmus idején tejbegyűjtőként, pártházként, lakásokként funkcionált az épület. Ma az önkormányzat tulajdona. 1994-ben, Munkácsy születésének 150 éves évfordulóján nyitották meg az emlékházat.

 

Cím: 5600 Békéscsaba, Gyulai út 5.
Telefon: +36 66/442-080
Nyitva tartás: április 1-től szeptember 30-ig: keddtől-péntekig: 9.00-17.00 óráig hétvégén: 10.00-16.00 óráig október 1-től március 31-ig: keddtől-péntekig: 9.00-16.00 óráig hétvége: 10.00-14.00 óráig 

Éld át! Bakancslista Csobbanj! Fürödni jó! Fürdők Békés megyében Gyógyulj a víz által! Élményfürdőzés Orvosi háttérrel rendelkező fürdők Orvosi háttérrel rendelkező szálláshelyek Lazító wellness Szabadvízi strandok Legendás örökség Elődök kézjegye Épített örökség Természeti értékek Agrár- és ipartörténeti emlékek Kézművesség Békés megyében Városi legendák Kultúra és művészet Értékek birodalma Kulturális fesztiválok Színházak Múzeumok Aranyecset: Munkácsy emlékek Kortárs művészet Körös körül kastélyok Békés megye, a magyar Loire-völgy Várak és kastélyok Úri mulatság Kalandpark, témapark Mini Magyarország makettpark Szarvason Pepi gróf kertje, a Szarvasi Arborétum Kalandparkok Békésben Gyalogtúra Vándorbottal Békésben Nyereg Lovamat eloldom Lovas túrák Lovas rendezvények Lovas oktatás Lovas kocsikázás Pedál Kerékpározás Békésben Kerékpáros szálláshelyek Kerékpár-kölcsönzés és szerviz Szervezett kerékpártúrák Evező Körösök hullámain Vízparti szállás, táborhely Kikötők, kölcsönzők Vízi túra útvonalak Szervezett vízi túrák Sport Sportlétesítmények Edzőtáborozás Sportrendezvények Horgászat Békés megye, a horgászparadicsom Horgászvizek Békésben Horgászjegy Vízparti szállások Hölgyprogram Vadászat Vadászidény Vadásztársaságok Szálláshelyek vadászoknak Családdal érkezem Hivatásturizmus Konferencia és tréning Csapatépítés Business hotel Fedezd fel! Tájak Városok Emberek Divat a magyar Balogh Zsigmond, fafaragó Békés megye néprajza Híres szülöttek Az építész, akiről kisbolygót neveztek el Műemlékek Műemlékek Békés megyében A gyulai vár Templomok Ipartörténeti emlékek Várak és kastélyok Múzeum, kiállítás, tájház Múzeumok Békés megyében Tájházak Kiállítóhelyek Fürdők Gyógyfürdők Élményfürdők Szabadvízi strandok Gyógyüdülés Gyógyszállodák TB-támogatott gyógyászat Egészségpénztári finanszírozás Ajánlatok Wellness üdülés Wellness hotelek Ajánlatok Családi üdülés Családi szállodák Ajánlatok Nemzeti Park Körös-Maros Nemzeti Park Túzokrezervátum Dévaványán Gyalogtúrák Szervezett túrák Natúrpark Körösök Völgye Natúrpark Kerékpártúrák önállóan Szervezett kerékpártúrák Aludj rá! Hotel 4* Négycsillagos szállodák Hotel 3* Háromcsillagos szállodák Gyógyhotel Szállodák gyógyüdülésre Wellness Szállodák a wellness jegyében Falusi szálláshely Falusi szálláshelyek Business hotel Szállodák üzleti úthoz Panzió Családias panziók Kemping Vízparti ház Kerékpárosbarát szállás Vadászház Lovas tanya Találd meg! Színpad, pódium Jókai Színház, Békéscsaba Gyulai Várszínház Szarvasi Vízi Színház Csabagyöngye Kulturális Központ, Békéscsaba Étterem Helyi termék Helyi terméket árusító boltok Impresszum