Békés megye, a magyar Loire-völgy

Békés megye kastélyai a múlt dicső szellemét idézik.

 

A megye területén található rengeteg kastély és kúria javarészt a Harruckern és Wenckheim családokhoz köthető. A kastélyok egy része felújított, mások romos állapotban várják jobb sorsukat. A látogatók számára azonban letűnt pompájukban is a múlt dicső szellemét idézik.Lélegzetelállító kastélyokat és nemesi kúriákat találunk egyebek mellett Szabadkígyóson, Gyulaváriban, Lőkösházán, Dobozon és Pósteleken.

 

A két dinasztia történetét a wenckheim.hu mutatja be.

 

A törökvész utáni újratelepítés (18.század) atyja, Harruckern János György, aki ugyan egy takács fiaként született, de Mária Terézia kegyelméből báróvá nemesült, s Békés vármegye főispánja lett. A nagy területeket birtokló főnemes adómentességgel csábította a messze földről érkező jobbágyokat. Azt sem bánta, he nem katolikus vallásúak voltak. A békességet fenntartandó, arra viszont odafigyelt, hogy egy-egy településen ne keveredjenek a különböző népek fiai, illetve a különböző vallások követői.

 

A másik emblematikus család Békés megyében a Wenckheimek.

 

Akár a Harruckern, a Wenckheim is egykori polgári család volt. A család a Németországi Hund törzsből származtatja magát. Az ősi fészek a thüringiai erdő mellett van.

 

Amint írva vagyon, a két birodalmi család a házasság szentsége révén egyesült: I. Gróf Wenckheim József Ágoston 1730-ban feleségül vette Harruckern János György leányát, Harruckern Mária Cecíliát. (Forrás: wenckheim.hu)

 

Éld át! Bakancslista Csobbanj! Fürödni jó! Fürdők Békés megyében Gyógyulj a víz által! Élményfürdőzés Orvosi háttérrel rendelkező fürdők Orvosi háttérrel rendelkező szálláshelyek Lazító wellness Szabadvízi strandok Legendás örökség Elődök kézjegye Épített örökség Természeti értékek Agrár- és ipartörténeti emlékek Kézművesség Békés megyében Városi legendák Kultúra és művészet Értékek birodalma Kulturális fesztiválok Színházak Múzeumok Aranyecset: Munkácsy emlékek Kortárs művészet Körös körül kastélyok Békés megye, a magyar Loire-völgy Várak és kastélyok Úri mulatság Kalandpark, témapark Mini Magyarország makettpark Szarvason Pepi gróf kertje, a Szarvasi Arborétum Kalandparkok Békésben Gyalogtúra Vándorbottal Békésben Nyereg Lovamat eloldom Lovas túrák Lovas rendezvények Lovas oktatás Lovas kocsikázás Pedál Kerékpározás Békésben Kerékpáros szálláshelyek Kerékpár-kölcsönzés és szerviz Szervezett kerékpártúrák Evező Körösök hullámain Vízparti szállás, táborhely Kikötők, kölcsönzők Vízi túra útvonalak Szervezett vízi túrák Sport Sportlétesítmények Edzőtáborozás Sportrendezvények Horgászat Békés megye, a horgászparadicsom Horgászvizek Békésben Horgászjegy Vízparti szállások Hölgyprogram Vadászat Vadászidény Vadásztársaságok Szálláshelyek vadászoknak Családdal érkezem Hivatásturizmus Konferencia és tréning Csapatépítés Business hotel Fedezd fel! Tájak Városok Emberek Divat a magyar Balogh Zsigmond, fafaragó Békés megye néprajza Híres szülöttek Az építész, akiről kisbolygót neveztek el Műemlékek Műemlékek Békés megyében A gyulai vár Templomok Ipartörténeti emlékek Várak és kastélyok Múzeum, kiállítás, tájház Múzeumok Békés megyében Tájházak Kiállítóhelyek Fürdők Gyógyfürdők Élményfürdők Szabadvízi strandok Gyógyüdülés Gyógyszállodák TB-támogatott gyógyászat Egészségpénztári finanszírozás Ajánlatok Wellness üdülés Wellness hotelek Ajánlatok Családi üdülés Családi szállodák Ajánlatok Nemzeti Park Körös-Maros Nemzeti Park Túzokrezervátum Dévaványán Gyalogtúrák Szervezett túrák Natúrpark Körösök Völgye Natúrpark Kerékpártúrák önállóan Szervezett kerékpártúrák Aludj rá! Hotel 4* Négycsillagos szállodák Hotel 3* Háromcsillagos szállodák Gyógyhotel Szállodák gyógyüdülésre Wellness Szállodák a wellness jegyében Falusi szálláshely Falusi szálláshelyek Business hotel Szállodák üzleti úthoz Panzió Családias panziók Kemping Vízparti ház Kerékpárosbarát szállás Vadászház Lovas tanya Találd meg! Színpad, pódium Jókai Színház, Békéscsaba Gyulai Várszínház Szarvasi Vízi Színház Csabagyöngye Kulturális Központ, Békéscsaba Étterem Helyi termék Helyi terméket árusító boltok Impresszum