Túzokrezervátum Dévaványán

 

 

Nem túlzok: A túzok Európa legnagyobb madara! 

 

Dévaványai-Ecsegi puszták

 

A Dévaványai-Ecsegi puszták a Körös-Maros Nemzeti Park legnagyobb, egyben legmozaikosabb, szikes gyepek és a Hortobágy-Berettyó folyó által uralt, szántókkal, facsoportokkal tagolt részterülete, mely Dévaványa mellett Ecsegfalva, Túrkeve és Gyomaendrőd határait érinti. Az 1975 óta védettség alatt álló terület 13 085 hektáron őrzi a valamikori Nagy-Sárrét peremterületén fekvő, a folyószabályozásokat megelőzően a Tisza és a Berettyó áradásai által táplált egykori mocsárvidék jellemző élőhelyeinek maradványait, a hozzájuk kötődő jelentős növény- és állatfajokkal. A fokozottan védett részek kiterjedése 2659 hektár. 

A pusztai térségek két, világszinten veszélyeztetett ragadozómadárfajnak, a parlagi sasnak (Aquila heliaca) és a kerecsensólyomnak (Falco cherrug) szolgálnak élőhelyül. A Nemzeti Park e részterülete ma kiváló feltételeket biztosít a világszinten veszélyeztetett túzoknak (Otis tarda). A Dévaványa térségében élő, a magyarországi állomány egyharmadát adó populáció a védelmi tevékenységnek köszönhetően az elmúlt tíz év során enyhe növekedést mutatott és jelenleg több, mint 500 egyedet számlál. Ez a veszélyeztetett, nagytestű madárfaj a gyepek mellett rendszeresen használja költésre a különböző szántóföldi kultúrákat is, különösen a lucernát és a gabonaféléket. Az igazgatóság védelmi tevékenysége elsősorban arra irányul, hogy a mezőgazdasági munkákat térben és időben úgy irányítsa, hogy azok ne veszélyeztessék a túzok-fészekaljakat. A Túzokvédelmi Állomáson biztosítottak a feltételek a keltetéshez, a neveléshez és a visszavadításhoz.

A Dévaványai-Ecsegi puszták iránt érdeklődőket a Réhelyi Látogatóközpont fogadja, melynek kiállítótermei, a túzok, valamint a régi magyar háziállatfajták megfigyelési lehetősége tartalmas időtöltést jelentenek az idelátogatóknak. A látogatóközponttól indul a Réhelyi tanösvény, melynek másfél kilométeres szakaszán megismerhetők a térség botanikai és zoológiai értékei. Az igazgatóság a Dévaványai-Ecsegi pusztákon a természeti értékek és a táj mélyrehatóbb megismerése érdekében kerékpártúra útvonalakat és kerékpárbérlési lehetőséget is kialakított.  A fokozottan védett részek csak kísérővel, illetve engedéllyel látogathatók, főként szakemberek számára. (Forrás: kmnp.hu) 

 

Réhelyi Látogatóközpont (Túzokrezervátum)

Dévaványa és Ecsegfalva között

5510 Dévaványa, Réhely

Tel.: +36 66 483 083

Mobil: +36 30 445 24 09

E-mail: rehely@kmnp.hu

Éld át! Bakancslista Csobbanj! Fürödni jó! Fürdők Békés megyében Gyógyulj a víz által! Élményfürdőzés Orvosi háttérrel rendelkező fürdők Orvosi háttérrel rendelkező szálláshelyek Lazító wellness Szabadvízi strandok Legendás örökség Elődök kézjegye Épített örökség Természeti értékek Agrár- és ipartörténeti emlékek Kézművesség Békés megyében Városi legendák Kultúra és művészet Értékek birodalma Kulturális fesztiválok Színházak Múzeumok Aranyecset: Munkácsy emlékek Kortárs művészet Körös körül kastélyok Békés megye, a magyar Loire-völgy Várak és kastélyok Úri mulatság Kalandpark, témapark Mini Magyarország makettpark Szarvason Pepi gróf kertje, a Szarvasi Arborétum Kalandparkok Békésben Gyalogtúra Vándorbottal Békésben Nyereg Lovamat eloldom Lovas túrák Lovas rendezvények Lovas oktatás Lovas kocsikázás Pedál Kerékpározás Békésben Kerékpáros szálláshelyek Kerékpár-kölcsönzés és szerviz Szervezett kerékpártúrák Evező Körösök hullámain Vízparti szállás, táborhely Kikötők, kölcsönzők Vízi túra útvonalak Szervezett vízi túrák Sport Sportlétesítmények Edzőtáborozás Sportrendezvények Horgászat Békés megye, a horgászparadicsom Horgászvizek Békésben Horgászjegy Vízparti szállások Hölgyprogram Vadászat Vadászidény Vadásztársaságok Szálláshelyek vadászoknak Családdal érkezem Hivatásturizmus Konferencia és tréning Csapatépítés Business hotel Fedezd fel! Tájak Városok Emberek Divat a magyar Balogh Zsigmond, fafaragó Békés megye néprajza Híres szülöttek Az építész, akiről kisbolygót neveztek el Műemlékek Műemlékek Békés megyében A gyulai vár Templomok Ipartörténeti emlékek Várak és kastélyok Múzeum, kiállítás, tájház Múzeumok Békés megyében Tájházak Kiállítóhelyek Fürdők Gyógyfürdők Élményfürdők Szabadvízi strandok Gyógyüdülés Gyógyszállodák TB-támogatott gyógyászat Egészségpénztári finanszírozás Ajánlatok Wellness üdülés Wellness hotelek Ajánlatok Családi üdülés Családi szállodák Ajánlatok Nemzeti Park Körös-Maros Nemzeti Park Túzokrezervátum Dévaványán Gyalogtúrák Szervezett túrák Natúrpark Körösök Völgye Natúrpark Kerékpártúrák önállóan Szervezett kerékpártúrák Aludj rá! Hotel 4* Négycsillagos szállodák Hotel 3* Háromcsillagos szállodák Gyógyhotel Szállodák gyógyüdülésre Wellness Szállodák a wellness jegyében Falusi szálláshely Falusi szálláshelyek Business hotel Szállodák üzleti úthoz Panzió Családias panziók Kemping Vízparti ház Kerékpárosbarát szállás Vadászház Lovas tanya Találd meg! Színpad, pódium Jókai Színház, Békéscsaba Gyulai Várszínház Szarvasi Vízi Színház Csabagyöngye Kulturális Központ, Békéscsaba Étterem Helyi termék Helyi terméket árusító boltok Impresszum