HOME -> Egyéb -> Hírek
A A A

Hírek

2018. szeptember 06.
Az Év Feltörekvő Fürdője 2018-ban: Orosháza – Gyopárosfürdő
Az elmúlt hónapokban közel 200 hazai fürdő mérettethette meg „magát” Magyarország legnagyobb fürdőversenyén. Idén az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában Békés megyei győztest hirdettek.

Az Év Fürdője közönségszavazásnak már negyedik éve az a célja, hogy felhívja a figyelmet hazánk mennyiségében, minőségében és világviszonylatban is kiemelkedőnek számító termálvízkincsére, valamint az arra épült kiváló hazai fürdőkre és magára a fürdőzés élményére.

 

Az Év Fürdője 2018 kategóriában 35 fürdő nevezett, leginkább olyan helyek, amelyek országosan vagy akár nemzetközileg ismertek, illetve nagyvárosokban, jelentős turistaforgalommal rendelkező fürdővárosokban találhatóak.

Az Év Feltörekvő Fürdője 2018 kategóriában már olyan fürdők (71) nevezhettek, amelyek inkább regionális jelentőségűek, a Helyiek Kedvenc Fürdője 2018 kategóriában (86) pedig csak a kis településeken található, néhány medencével rendelkező helyek szerepelhettek.

 

Idén az Év Feltörekvő Fürdője kategóriában a közel kétszáz fürdőt felvonultató közönségszavazáson Békés megyei győztes született, hiszen a címet Orosházán, a Gyopárosfürdő Gyógy-, Park- és Élményfürdő nyerte el. Gyopárosfürdő immár negyedik alkalommal vett részt az Év Fürdője versenyen. Tavaly harmadik helyezést ért el.

 

“Hatalmas elismerés ez számunkra, a kollégáimmal sokat dolgoztunk ezen az idei főszezonban, hogy az elégedett fürdővendég távozáskor egy szavazattal járuljon hozzá a sikerünkhöz. Gyakorlatilag ez egy reprezentatív felmérés az ide látogató turisták részéről, jó visszajelzés számunkra, melynek eredményeképp jövőre a “nagyok” között fogunk indulni.” – fogalmazott Kiss László, marketing menedzser közleményében.

 

A 2018. június 1. augusztus 31. között lezajlott verseny eredménye szerint Békés megyében továbbra is a Gyulai Várfürdő a legnépszerűbb, melyet második helyen Gyopárosfürdő, a harmadik helyen pedig a Nagyszénási Parkfürdő „követ”.

 

 

 

Forrás:

www.behir.hu/gyoparosfurdo-lett-az-ev-feltorekvo-furdoje

www.turizmusonline.hu/aktualis/cikk/ev_furdoje_2018__ki_nyerte

utm_source=newsletter&utm_medium=napi_turizmus_hirlevel&utm_campaign=23129

Éld át! Bakancslista Csobbanj! Fürödni jó! Fürdők Békés megyében Gyógyulj a víz által! Élményfürdőzés Orvosi háttérrel rendelkező fürdők Orvosi háttérrel rendelkező szálláshelyek Lazító wellness Szabadvízi strandok Legendás örökség Elődök kézjegye Épített örökség Természeti értékek Agrár- és ipartörténeti emlékek Kézművesség Békés megyében Városi legendák Kultúra és művészet Értékek birodalma Kulturális fesztiválok Színházak Múzeumok Aranyecset: Munkácsy emlékek Kortárs művészet Körös körül kastélyok Békés megye, a magyar Loire-völgy Várak és kastélyok Úri mulatság Kalandpark, témapark Mini Magyarország makettpark Szarvason Pepi gróf kertje, a Szarvasi Arborétum Kalandparkok Békésben Gyalogtúra Vándorbottal Békésben Nyereg Lovamat eloldom Lovas túrák Lovas rendezvények Lovas oktatás Lovas kocsikázás Pedál Kerékpározás Békésben Kerékpáros szálláshelyek Kerékpár-kölcsönzés és szerviz Szervezett kerékpártúrák Evező Körösök hullámain Vízparti szállás, táborhely Kikötők, kölcsönzők Vízi túra útvonalak Szervezett vízi túrák Sport Sportlétesítmények Edzőtáborozás Sportrendezvények Horgászat Békés megye, a horgászparadicsom Horgászvizek Békésben Horgászjegy Vízparti szállások Hölgyprogram Vadászat Vadászidény Vadásztársaságok Szálláshelyek vadászoknak Családdal érkezem Hivatásturizmus Konferencia és tréning Csapatépítés Business hotel Fedezd fel! Tájak Városok Emberek Divat a magyar Balogh Zsigmond, fafaragó Békés megye néprajza Híres szülöttek Az építész, akiről kisbolygót neveztek el Műemlékek Műemlékek Békés megyében A gyulai vár Templomok Ipartörténeti emlékek Várak és kastélyok Múzeum, kiállítás, tájház Múzeumok Békés megyében Tájházak Kiállítóhelyek Fürdők Gyógyfürdők Élményfürdők Szabadvízi strandok Gyógyüdülés Gyógyszállodák TB-támogatott gyógyászat Egészségpénztári finanszírozás Ajánlatok Wellness üdülés Wellness hotelek Ajánlatok Családi üdülés Családi szállodák Ajánlatok Nemzeti Park Körös-Maros Nemzeti Park Túzokrezervátum Dévaványán Gyalogtúrák Szervezett túrák Natúrpark Körösök Völgye Natúrpark Kerékpártúrák önállóan Szervezett kerékpártúrák Aludj rá! Hotel 4* Négycsillagos szállodák Hotel 3* Háromcsillagos szállodák Gyógyhotel Szállodák gyógyüdülésre Wellness Szállodák a wellness jegyében Falusi szálláshely Falusi szálláshelyek Business hotel Szállodák üzleti úthoz Panzió Családias panziók Kemping Vízparti ház Kerékpárosbarát szállás Vadászház Lovas tanya Találd meg! Színpad, pódium Jókai Színház, Békéscsaba Gyulai Várszínház Szarvasi Vízi Színház Csabagyöngye Kulturális Központ, Békéscsaba Étterem Helyi termék Helyi terméket árusító boltok Impresszum