Ipartörténeti emlékek

Ménesbirtoki Központ

A ménesről...

A Mezőhegyesi Császári, és Királyi Katonai Ménesintézet megalapításával új fejezet nyílt a magyar lótenyésztés történetében, miután II. József Császár aláírta a ménes alapítólevelét 1784. december 20.-án, megvásárolva a török hódoltság után lakatlanná vált „Mezőhegyes nevű alkalmatos pusztát”. Magyarország, és a Monarchia első állami ménesét hozta létre, melynek céljául a hadsereg ló ellátását, és a lótenyésztés magasabb szintre emelését tűzte ki. Csekonics József vértes százados, első Mezőhegyesi ménesparancsnok tervei alapján 1869-ig a ménes üzemeltetését katonai személyzet látta el. A ménes első parancsnokai erdősítési kísérletekbe is kezdtek, így a kezdeti fátlan pusztaságból mára gazdag erdőség, közkedvelt vadászterület vált. Nemzeti kincseinket gyarapítva itt született meg Mezőhegyesen az első három tradicionális magyar lófajta, a Furioso-North Star, a Gidrán, és a Nóniusz. Ezzel a világon egyedülálló eredményt ért el, mint három fajta bölcsője. Kitenyésztésüknél harcászati céloknak kellett megfelelni: Nagy testtömeg, szervezeti szilárdság, munkabírás.

A Mezőhegyesi Állami Ménes Lótenyésztő és Értékesítő Kft. 2004. szeptember 1-jén alakult, a Császári és Királyi Ménesintézet alapításának 220. évfordulóján. A Ménesbirtok privatizációja kapcsán született meg a kormány döntése, melyszerint a ménest megtartja és megőrzi tartós állami tulajdonban. Lóállományunkat három telepen tartjuk.

Központi istálló
A reprezentatív központban 1807-ben épült a neves fővárosi építőművész, Hild János első mezőhegyesi művei között. A nagyvonalú ív-pillérsoros szerkezettel épült istállóépület ívnyílásai nyáron nyitottak voltak, télen mobil deszkafallal lettek lezárva.

Fedeles lovarda
1810 körül épült empire stílusban, Hild János tervei szerint. A jelenlegi formáját 1885-ben nyerte el. Ekkor épült a rendkívül érdekes, épületszerkezeti kuriózum, a ma felújítás alatt álló nyitott fedélszék. A lovarda falán található bronz dombormű Ferenc József császár és Kozma Ferenc miniszteri tanácsos találkozását ábrázolja, aki kiemelkedő érdemeket szerzett a magyar lótenyésztés ügyének európai rangra emelésében.

Déli reprezentatív kaszárnya
Eredetileg a lakóház úgynevezett déli reprezentatív kaszárnyaként épült 1790-ben, copf stílusban Jung József tervei szerint. Egyemeletes, a földszintje boltozott, mindkét szint előtt kosárív-pillérsoros tornác húzódik 14 árkádívvel. Az ún. új reprezentatív központban található. Csak kívülről látogatható.

Ménesparancsnoki épület
Az épület 1790-ben a reprezentatív központban a ménesparancsnokság székhelyének épült, copf stílusban, Jung József tervei szerint. Emeletes, középrizalitos épület, a rizalit emeleti faverandáját az 1880-as években kapta. Jelenleg a Mezőhegyesi Állami Ménesbirtok Rt. központja.

Elérhetőség:
5820 Mezőhegyes, Kozma Ferenc út 30.
Telefon: +36 68 566 592
Fax: +36 68 566 591
E-mail: info@mamkft.hu

 

Éld át! Bakancslista Csobbanj! Fürödni jó! Fürdők Békés megyében Gyógyulj a víz által! Élményfürdőzés Orvosi háttérrel rendelkező fürdők Orvosi háttérrel rendelkező szálláshelyek Lazító wellness Szabadvízi strandok Legendás örökség Elődök kézjegye Épített örökség Természeti értékek Agrár- és ipartörténeti emlékek Kézművesség Békés megyében Városi legendák Kultúra és művészet Értékek birodalma Kulturális fesztiválok Színházak Múzeumok Aranyecset: Munkácsy emlékek Kortárs művészet Körös körül kastélyok Békés megye, a magyar Loire-völgy Várak és kastélyok Úri mulatság Kalandpark, témapark Mini Magyarország makettpark Szarvason Pepi gróf kertje, a Szarvasi Arborétum Kalandparkok Békésben Gyalogtúra Vándorbottal Békésben Nyereg Lovamat eloldom Lovas túrák Lovas rendezvények Lovas oktatás Lovas kocsikázás Pedál Kerékpározás Békésben Kerékpáros szálláshelyek Kerékpár-kölcsönzés és szerviz Szervezett kerékpártúrák Evező Körösök hullámain Vízparti szállás, táborhely Kikötők, kölcsönzők Vízi túra útvonalak Szervezett vízi túrák Sport Sportlétesítmények Edzőtáborozás Sportrendezvények Horgászat Békés megye, a horgászparadicsom Horgászvizek Békésben Horgászjegy Vízparti szállások Hölgyprogram Vadászat Vadászidény Vadásztársaságok Szálláshelyek vadászoknak Családdal érkezem Hivatásturizmus Konferencia és tréning Csapatépítés Business hotel Fedezd fel! Tájak Városok Emberek Divat a magyar Balogh Zsigmond, fafaragó Békés megye néprajza Híres szülöttek Az építész, akiről kisbolygót neveztek el Műemlékek Műemlékek Békés megyében A gyulai vár Templomok Ipartörténeti emlékek Várak és kastélyok Múzeum, kiállítás, tájház Múzeumok Békés megyében Tájházak Kiállítóhelyek Fürdők Gyógyfürdők Élményfürdők Szabadvízi strandok Gyógyüdülés Gyógyszállodák TB-támogatott gyógyászat Egészségpénztári finanszírozás Ajánlatok Wellness üdülés Wellness hotelek Ajánlatok Családi üdülés Családi szállodák Ajánlatok Nemzeti Park Körös-Maros Nemzeti Park Túzokrezervátum Dévaványán Gyalogtúrák Szervezett túrák Natúrpark Körösök Völgye Natúrpark Kerékpártúrák önállóan Szervezett kerékpártúrák Aludj rá! Hotel 4* Négycsillagos szállodák Hotel 3* Háromcsillagos szállodák Gyógyhotel Szállodák gyógyüdülésre Wellness Szállodák a wellness jegyében Falusi szálláshely Falusi szálláshelyek Business hotel Szállodák üzleti úthoz Panzió Családias panziók Kemping Vízparti ház Kerékpárosbarát szállás Vadászház Lovas tanya Találd meg! Színpad, pódium Jókai Színház, Békéscsaba Gyulai Várszínház Szarvasi Vízi Színház Csabagyöngye Kulturális Központ, Békéscsaba Étterem Helyi termék Helyi terméket árusító boltok Impresszum