HOME -> Egyéb -> Hírek
A A A

Hírek

2018. június 15.
Békés megyei tanulmányúton a Magyar Újságírók Országos Szövetségének tagjai
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének 5 tagja június elején, három napos study touron vett részt Békés megyében.

A tanulmányút első útja a Körös-Maros Nemzeti Park Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontba vezetett Dévaványán, majd Szeghalom és Füzesgyarmat voltak az első nap további állomásai. A Vállalkozói Központ Leonardo ételbárjában Macsári József, Szeghalom Város polgármestere társaságában elköltött kellemes ebédet követően Túri János magángyűjtő „Mundérba bújt történelem” c. állandó had- és egyenruha történeti kiállítását tekintették meg a résztvevők. Ezt követően Füzesgyarmaton Galambos Sándor hintókészítő műhelyének remekeivel, majd a Kastélypark Fürdő szolgáltatásaival ismerkedtek a vendégek. Szállásukat és vacsorájukat a Termál Hotel Gara biztosította. A vacsorán Bere Károly, Füzesgyarmat Város polgármestere ismertette a településen folyamatban levő projekteket.

 

A tanulmányút második napján elsőként a Vésztő-Mágor Történelmi Emlékhely került bemutatásra, ahol Molnár Sándor, Vésztő Város polgármestere köszöntötte a vendégeket.

 

A következő úti cél Békés megye székhelye volt. Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke a Megyeházán fogadta a tanulmányút résztvevőit és a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében hamarosan megvalósuló 4,2 milliárd forintnyi turisztikai fejlesztésen túl megyénk kulturális, horgászati, gasztronómiai kínálatát ismertette a vendégekkel.

 

Békéscsabán a résztvevők egy röpke városnézés keretében ismerkedhettek a nevezetességekkel, látogatást tettek a Munkácsy Mihály Emlékházban, majd felkeresték a város egyik legfontosabb fejlesztési projektjének helyszínét, a Csaba Parkot. Itt egy igazi csabai disznótoros ebéd közben a projektgazda tájékoztatást nyújtott a projekt keretében megvalósuló további fejlesztésekről.

 

A második nap záró állomása a megye turisztikai zászlóshajója, Gyula volt, ahol a résztvevők megkóstolhatták a valójában 178 éves Százéves cukrászda remekeit, majd megtekintették Erkel Ferenc Emlékházát és látogatást tettek az Almásy-kastély látogatóközpontban, mely idén bekerült Európa legjobb 40 múzeuma közé. A Várfürdőben tájékoztatást kaptak a fürdő és Aqua Palota szolgáltatásairól, programajánlatairól. A Patrióta Étterem, mely 2015-ben elnyerte a Gault & Millau „Az év feltörekvő étterme” díját, az egyik résztvevő szavait idézve „úri módon prezentálta konyhájának legjobbját”.

 

A harmadik nap állomása Szarvas volt, ahol a program sétahajókázással indult a Holt-Körösön, majd sétával folytatódott, előbb az ország egyetlen interaktív makettparkjában, a Mini Magyarország makettparkban, majd a Szarvasi Arborétumban.

 

A békésszentandrási Nagy Magyarország Fogadó házias finomságait kóstolhatták meg ebédre a résztvevők. A tanulmányút programja a Szent András Sörfőzdében tett látogatással zárult.

 

A tanulmányutat a Békés megyei Tourinform iroda szervezte a Körös-sárréti, a békéscsabai, gyulai és szarvasi Tourinform irodákkal, valamint megyei turisztikai szolgáltatókkal és attrakciógazdákkal közös együttműködésben.

 

 

A képeket köszönjük Okolicsányi Zoltánnak, valamint a Békés Megyei Önkormányzati Hivatal munkatársának, Zentai Péternek!

Éld át! Bakancslista Csobbanj! Fürödni jó! Fürdők Békés megyében Gyógyulj a víz által! Élményfürdőzés Orvosi háttérrel rendelkező fürdők Orvosi háttérrel rendelkező szálláshelyek Lazító wellness Szabadvízi strandok Legendás örökség Elődök kézjegye Épített örökség Természeti értékek Agrár- és ipartörténeti emlékek Kézművesség Békés megyében Városi legendák Kultúra és művészet Értékek birodalma Kulturális fesztiválok Színházak Múzeumok Aranyecset: Munkácsy emlékek Kortárs művészet Körös körül kastélyok Békés megye, a magyar Loire-völgy Várak és kastélyok Úri mulatság Kalandpark, témapark Mini Magyarország makettpark Szarvason Pepi gróf kertje, a Szarvasi Arborétum Kalandparkok Békésben Gyalogtúra Vándorbottal Békésben Nyereg Lovamat eloldom Lovas túrák Lovas rendezvények Lovas oktatás Lovas kocsikázás Pedál Kerékpározás Békésben Kerékpáros szálláshelyek Kerékpár-kölcsönzés és szerviz Szervezett kerékpártúrák Evező Körösök hullámain Vízparti szállás, táborhely Kikötők, kölcsönzők Vízi túra útvonalak Szervezett vízi túrák Sport Sportlétesítmények Edzőtáborozás Sportrendezvények Horgászat Békés megye, a horgászparadicsom Horgászvizek Békésben Horgászjegy Vízparti szállások Hölgyprogram Vadászat Vadászidény Vadásztársaságok Szálláshelyek vadászoknak Családdal érkezem Hivatásturizmus Konferencia és tréning Csapatépítés Business hotel Fedezd fel! Tájak Városok Emberek Divat a magyar Balogh Zsigmond, fafaragó Békés megye néprajza Híres szülöttek Az építész, akiről kisbolygót neveztek el Műemlékek Műemlékek Békés megyében A gyulai vár Templomok Ipartörténeti emlékek Várak és kastélyok Múzeum, kiállítás, tájház Múzeumok Békés megyében Tájházak Kiállítóhelyek Fürdők Gyógyfürdők Élményfürdők Szabadvízi strandok Gyógyüdülés Gyógyszállodák TB-támogatott gyógyászat Egészségpénztári finanszírozás Ajánlatok Wellness üdülés Wellness hotelek Ajánlatok Családi üdülés Családi szállodák Ajánlatok Nemzeti Park Körös-Maros Nemzeti Park Túzokrezervátum Dévaványán Gyalogtúrák Szervezett túrák Natúrpark Körösök Völgye Natúrpark Kerékpártúrák önállóan Szervezett kerékpártúrák Aludj rá! Hotel 4* Négycsillagos szállodák Hotel 3* Háromcsillagos szállodák Gyógyhotel Szállodák gyógyüdülésre Wellness Szállodák a wellness jegyében Falusi szálláshely Falusi szálláshelyek Business hotel Szállodák üzleti úthoz Panzió Családias panziók Kemping Vízparti ház Kerékpárosbarát szállás Vadászház Lovas tanya Találd meg! Színpad, pódium Jókai Színház, Békéscsaba Gyulai Várszínház Szarvasi Vízi Színház Csabagyöngye Kulturális Központ, Békéscsaba Étterem Helyi termék Helyi terméket árusító boltok Impresszum