HOME -> Egyéb -> Hírek
A A A

Hírek

2018. május 28.
Negyvenhat napon át tart a Gyulai Várszínház nyári játéka
A Gyulai Várszínház 55. évada idén június 24-én indul és egészen augusztus 11-ig várja majd a nyári játékok kedvelőit. A negyvenhat napon át hetvennél is több előadással ismerkedhetnek meg a nézők.

Az idei évadban is a hagyományoknak megfelelően, a műfaji sokszínűség jegyében, valamint a teátrum összművészeti jellegét megőrizve szervezik meg az előadásokat. Elek Tibor, a Gyulai Várszínház igazgatója elmondta, hogy idén a történelmi drámák hangsúlyosabb jelenléte, az elmúlt évtizedek nemzeti klasszikusainak újbóli középpontba állítása, valamint a kortárs magyar szerzők műveinek bemutatása és a fiatalok célzott megszólítása a cél.

 

Az igazgató hozzátette, hogy a történelmi drámák között újra szerepel a színpadon a Caligula helytartója, valamint a Dózsa és Zrínyi 1566 című rockmusical.

A Nemzeti Színházzal közös, hosszú távú elképzelések alapján az elmúlt évtizedek nemzeti klasszikusai közül a következő években Weöres Sándor, Németh László, Illyés Gyula és Márai Sándor életműveit modern színházi eszközökkel, mai nyelvezetben kívánják majd a Gyulai Várszínház színpadára állítani.

A kortárs magyar szerzők műveinek bemutatásával kapcsolatban Elek Tibor kiemelte, hogy mások mellett Likó Marcell, Háy János, Jantyik Zsolt, Lackfi János, Székely Csaba és Zalán Tibor darabjait is láthatja majd a közönség.

 

Idén is megrendezik a Nemzetközi Shakespeare Fesztivált, ahol a soron következő évadban Hamlet és Társai címmel a szerző művei, azok különböző átiratai, parafrázisai kerülnek majd a színpadra. A nyári fesztiválon olasz, román, angol, orosz és természetesen magyar előadások is helyet kapnak.

 

Az idei évad során július 30. és augusztus 5. között hagyományteremtő szándékkal Erdélyi hetet is szerveznek, ahol mindennap más és más erdélyi szerző magyar előadását ismerheti meg a közönség. Sepsiszentgyörgyről a Liliom, Marosvásárhelyről a Double Bind és a MaRó, Nagyváradról a VANmeSe és a Barbárok, Gyergyószentmiklósról pedig a Zűrzavaros éccaka című előadás látogat a Gyulai Várszínház színpadára. Az Erdélyi héttel kapcsolatban Elek Tibor igazgató kiemelte, hogy ennek zárasaként tartják az évad utolsó bemutatóját is, a Kolozsvári Magyar Operával közösen, ahol Orbán János Dénes Búbocska című meseregényéből készült családi mesemusical debütálhat.

 

Ezek mellett idén is lesznek népzenei, világzenei és jazzfesztivál, komolyzenei koncertek, gyerekszínházi produkciók, bábelőadások és két felolvasószínházi előadás is megrendezésre kerül az évad során.

 



A Gyulai Várszínház előadásaihoz kellemes szórakozást kíván a Tourinform Békés megye csapata!

 

A Gyulai Várszínház elérhetőségei:
Helyszín: 5700 Gyula, Kossuth utca 13.
Jegyinformációk: Gyulai Várszínház Jegypénztára, (Várkert, Kapusház) (66) 362 501
Weboldal: www.gyulaivarszinhaz.hu, www.shakespearefesztival.hu

 

 

A képeket köszönjük a Gyulai Várszínháznak, valamint a Gyulai Várszínház fotósának, Varga Mariannának!

 

Forrás:
gyulaivarszinhaz.hu

Éld át! Bakancslista Csobbanj! Fürödni jó! Fürdők Békés megyében Gyógyulj a víz által! Élményfürdőzés Orvosi háttérrel rendelkező fürdők Orvosi háttérrel rendelkező szálláshelyek Lazító wellness Szabadvízi strandok Legendás örökség Elődök kézjegye Épített örökség Természeti értékek Agrár- és ipartörténeti emlékek Kézművesség Békés megyében Városi legendák Kultúra és művészet Értékek birodalma Kulturális fesztiválok Színházak Múzeumok Aranyecset: Munkácsy emlékek Kortárs művészet Fesztiválvarázs Fesztiválok Békésben Gasztronómiai fesztiválok Csabai Kolbászfesztivál Gyulai Kisüsti Pálinkafesztivál Szabadtéri színházak Gyulai Várszínház Szarvasi Vízi Színház Körös körül kastélyok Békés megye, a magyar Loire-völgy Várak és kastélyok Úri mulatság Kalandpark, témapark Mini Magyarország makettpark Szarvason Pepi gróf kertje, a Szarvasi Arborétum Kalandparkok Békésben Gyalogtúra Vándorbottal Békésben Nyereg Lovamat eloldom Lovas túrák Lovas rendezvények Lovas oktatás Lovas kocsikázás Pedál Kerékpározás Békésben Kerékpáros szálláshelyek Kerékpár-kölcsönzés és szerviz Szervezett kerékpártúrák Evező Körösök hullámain Vízparti szállás, táborhely Kikötők, kölcsönzők Vízi túra útvonalak Szervezett vízi túrák Sport Sportlétesítmények Edzőtáborozás Sportrendezvények Még több adrenalin… Szelek szárnyán Felbőg a motor Technikai sportrendezvények Horgászat Békés megye, a horgászparadicsom Horgászvizek Békésben Horgászjegy Vízparti szállások Hölgyprogram Vadászat Vadászidény Vadásztársaságok Szálláshelyek vadászoknak Haverok, buli, Békés! A békési éjszaka Fesztiválok Örökké fiatal Mozdulj ki! Szórakozóhelyek 30+ korosztálynak Szépség és egészség Shopping Színházak Fesztiválok Családdal érkezem Hivatásturizmus Konferencia és tréning Csapatépítés Business hotel Fedezd fel! Tájak Városok Emberek Divat a magyar Balogh Zsigmond, fafaragó Békés megye néprajza Híres szülöttek Az építész, akiről kisbolygót neveztek el Műemlékek Műemlékek Békés megyében A gyulai vár Templomok Ipartörténeti emlékek Várak és kastélyok Múzeum, kiállítás, tájház Múzeumok Békés megyében Tájházak Kiállítóhelyek Fürdők Gyógyfürdők Élményfürdők Szabadvízi strandok Gyógyüdülés Gyógyszállodák TB-támogatott gyógyászat Egészségpénztári finanszírozás Ajánlatok Wellness üdülés Wellness hotelek Ajánlatok Családi üdülés Családi szállodák Ajánlatok Ínyencségek Egy korty pálinka Békési Pálinkaút Receptek Békés megyei ételek Éttermek Gasztronómiai fesztiválok Nemzeti Park Körös-Maros Nemzeti Park Túzokrezervátum Dévaványán Gyalogtúrák Szervezett túrák Natúrpark Körösök Völgye Natúrpark Kerékpártúrák önállóan Szervezett kerékpártúrák Vadaspark Vadaspark Pusztaottlakán Körösvölgyi Állatpark Aludj rá! Hotel 4* Négycsillagos szállodák Hotel 3* Háromcsillagos szállodák Gyógyhotel Szállodák gyógyüdülésre Wellness Szállodák a wellness jegyében Falusi szálláshely Falusi szálláshelyek Business hotel Szállodák üzleti úthoz Panzió Családias panziók Kemping Vízparti ház Kerékpárosbarát szállás Vadászház Lovas tanya Találd meg! Színpad, pódium Jókai Színház, Békéscsaba Gyulai Várszínház Szarvasi Vízi Színház Csabagyöngye Kulturális Központ, Békéscsaba Étterem Családi rendezvény Esküvő Piac Kézműves Kézműves műhelyek Táborok 2019 Táborok Helyi termék Helyi terméket árusító boltok MyBékés Kedvezményes ajánlatok Rendezvénynaptár Rendezvények Térkép SZÉP-kártya Fotó, film Üdülési jog TB-finaszírozás (OEP-támogatott kezelések) Egészségpénztár Turistakártyák Gyula Visitcard Impresszum